Harmadik lett Zala amatőr labdarúgó-válogatottja

2023. december. 06., 10:23   |    

Harmadik lett Zala amatőr labdarúgó-válogatottja

A megyei labdarúgó-bajnokságok őszi zárása után sem ért még teljesen véget a félszezon, hiszen a Területi Amatőrválogatottak Észak-Nyugat Magyarországi Regionális Tornáját Gyirmóton rendezték meg, ahol Zala együttese végül a harmadik helyen végzett.

A megyeválogatottak tornáját minden szezon végén, de volt, hogy éppenséggel a tavaszi folytatás előtt rendezték. Most az ősz végi rendezés következett. Zala vármegye csapatának irányítására az MLSZ Zala Vármegyei Igazgatósága két tapasztalt szakvezetőt, Dobos Sándort és Kovács Imrét kérte fel. A Gyirmóton rendezett regionális tornán Zala, Vas, Veszprém, Komárom-Esztergom és természetesen Győr-Moson Sopron válogatottjával találkozott a kétnapos torna során. A csapatokban csak olyan labdarúgók szerepelhettek, akik korábban nem rendelkeztek profi szerződéssel.

Zala vármegye csapata végül két győzelemmel és két vereséggel a harmadik helyen végzett. Győzött Győr-Moson-Sopron, amely bejutott az országos négyes döntőbe is. Végül Zala csapata is közel állt ehhez, de a végén éppen a későbbi győztestől csak minimális különbséggel kapott ki. Ahogy az értékelésekből kiderült, minden pályára lépő játékos megérdemi a maximális elismerést, hiszen – főleg szombaton – extrém időjárási körülmények között kellett pályára lépni. Fagypont alatti hőmérséklet, helyenként viharos erejű szél és hóesés tarkította a szombati mérkőzéseket, vasárnap ezekből már "csak" a hideg és a szél maradt meg...

– A torna színvonalas és rendkívül sportszerű mérkőzéseket hozott – értékelt Szekeres Szabolcs Zala vármegyei igazgató. – Az első mérkőzésen a vasiak ellen akár több góllal is nyerhettünk volna, többek között büntetőt is hibáztunk. Ezt követően rögtön következett a második mérkőzés, mely tényleg irreális időjárási viszonyok között zajlott le, és a helyzeteit jobban kihasználó Veszprém győzött. Vasárnap, az addig még veretlen Komárom-Esztergom vármegyét megérdemelten győztük le 2-0 arányban, majd egy meccs szünetet követően jöhetett a döntőnek beillő összecsapás a házigazdák ellen. Remek színvonalú, végig kiélezett mérkőzésen győzött a hazai csapat 1-0-ra. Kicsit nagyobb szerencsével sikerülhetett volna a döntőbe jutás. Így azonban be kellett érnünk a 3. hellyel. Az Igazgatóság nevében ezúton is szeretném megköszönni a csapatnak és a szakmai stábnak egyrészt a rendelkezésre állást, másrészt a mérkőzésekhez és lényegében az egész tornához való hozzáállásukat. Ahogy az eredményhirdetésnél is elhangzott: ilyen körülmények között mindenki győztes volt, aki pályára lépett. Le a kalappal a játékosok és a szakmai stábok előtt, hogy amatőr labdarúgóként a jó meleg szoba helyett is a futballpályát választották hétvégén és minden körülmény ellenére élvezetes, színvonalas mérkőzéseket játszottak. Valamint szeretném megköszönni minden érintett egyesületnek, egyesületi vezetőnek a korrekt hozzáállást, hogy senki nem gördített akadályt a játékosaik behívása elé. Külön köszönet az Andráshida SC és a Hévíz SK egyesületeknek, hiszen egy-egy edzőmérkőzés lejátszásával is támogatták a csapat felkészülését.

A tornán Kondákor Márk és Dominkó Joel képviselték Zalát a játékvezetői csapatban. 

Eredmények:
Vas–Zala 0-1 (0-0). A zalai gólszerző: Horváth P.
Zala–Veszprém 0-2 (0-0).
Zala–Komárom-Esztergom 2-0 (1-0). A zalai gólszerzők: Őri M., Bontó.
Zala–Győr-Moson-Sopron 0-1 (0-1).

Ez volt Zala vármegye amatőr válogatottjának kerete: 

Nagy Martin (Lenti TE), Sárkány Bence (Lenti TE), Fülöp Soma (Andráshida SC), Orbán Erik (Andráshida SC), Cseresnyés Balázs (Zalalövői TK), Gyenese Dániel (Zalalövői TK), Kovács Dominik (Zalalövői TK), Kiss Bálint (Csesztreg KSE), Őri Csaba (Csesztreg KSE), Őri Martin (Csesztreg KSE), Kiss Patrik (Teskánd KSE), Pődör Regő (Zalaszentgrót VFC), Bontó Marcell (Hévíz SK), Szindekovics Marcell (Hévíz SK), Horváth János (Zalakomári ESE), Pápai Mátyás (Szepetnek SE), Horváth Péter (Semjénháza SE), Kapuvári Zoltán (Semjénháza SE), Schuller Ferenc (Semjénháza SE), Szakmeiszter Ádám (Semjénháza SE). Edzők: Dobos Sándor, Kovács Imre. Masszőr: Peszlen Ádám.


További hírek

Általános
Téli átigazolási tájékoztató (2023-2024)

2024-01-22 13:23:17

Téli átigazolási tájékoztató (2023-2024)

Tájékoztatjuk az Egyesületeket, hogy az alábbi átigazolási tájékoztató a hatályos (1/2024 verziószámú) NYIÁSZ rövid kivonata, a téli átigazolási időszak lényegi része.

Általános
ERŐNLÉTI KREDITPONTGYŰJTŐ WEBINÁR

2022-03-01 15:06:02

ERŐNLÉTI KREDITPONTGYŰJTŐ WEBINÁR

A Magyar Labdarúgó Szövetség Edzőképzési Intézete ismét kreditpontgyűjtő webinárt szervez.

Általános
GYERMEKVÉDELMI KREDITPONTGYŰJTŐ WEBINÁR

2022-03-01 15:04:08

GYERMEKVÉDELMI KREDITPONTGYŰJTŐ WEBINÁR

A Magyar Labdarúgó Szövetség Edzőképzési Intézete ismét kreditpontgyűjtő webinárt szervez.

Értesítők, információk

Szponzorok