A szlovénok ellen készülnek a női futsalosok

2024. szeptember. 13., 08:52   |    

A szlovénok ellen készülnek a női futsalosok

Női futsalválogatottunk pénteken és vasárnap határmenti felkészülési mérkőzést játszik a szlovénokkal.

A női futsalválogatott októberben világbajnoki selejtezőket játszik, de a bosznia-hercegovinai tétmeccsek előtt még három nemzetközi felkészülési találkozó is vár Frank Tamás együttesére. Az első kettőt a héten játssza le a csapat: pénteken 18 órakor Gornja Radgonában, majd vasárnap 16 órakor Nagykanizsán, a Kanizsa Arénában a szlovénok ellen lép pályára.

A válogatott szerdán utazott el Zalakarosra, amely a következő napokban a főhadiszállása lesz.

– Nem sok időnk van hátra a világbajnoki selejtezőkig, ezért szeretnénk minden lehetőséget megragadni, hogy megfelelően felkészüljünk a tétmeccsekre – mondta az mlsz.hu-nak Frank Tamás. – Mostani ellenfelünk, a szlovén csapat hozzánk hasonló játékerőt képvisel, a játékstílusa pedig nagyjából olyan, mint a vb-selejtezős ellenfelek közül a bosnyák és a fehérorosz együttesé, ezért hasznos tapasztalatokat szerezhetünk a héten. Fél év után találkozik újra a keret, amelybe egy-két új játékos is meghívót kapott, de bízom benne, hogy sikerül jó meccseket játszanunk, és sikerélményeket is szerzünk a vb-selejtezők előtt.

A válogatott kerete:

Kapusok:

Deczki Vanda (Tolna-Mözs)
Torma Lilla (Molfetta)

Mezőnyjátékosok:

Varga Adél (TFSE)
Tagyi Vivien (TFSE)
Ács Krisztina (TFSE)
Kota Gabriella (TFSE)
Horváth Viktória (Molfetta)
Gajzágó Flóra (DEAC)
Nagy Anikó (DEAC)
Hardon Rita (DEAC)
André Antónia (DEAC)
Fülöp Diána (DEAC)
Krascsenics Csilla (DEAC)
Kiss Gréta (Tolna-Mözs)
Folk Zsuzsanna (Tolna-Mözs)
Wiesner Dalma (Tolna-Mözs)


További hírek

Közérdekű
Zalaegerszeg sportorvosi tájékoztató

2024-08-27 13:45:57

Zalaegerszeg sportorvosi tájékoztató

Dr Simon Éva Zala Vármegyei sportfőorvos tájékoztatása szerint a zalaegerszegi sportorvosi rendelő 2024. augusztus 27-tő, visszaköltözött a Göcseji út 24. szám alá.

Közérdekű
MLSZ 2024-ES ŐSZI GRASSROOTS ALAP

2024-07-05 13:21:58

MLSZ 2024-ES ŐSZI GRASSROOTS ALAP

Az MLSZ Edzőképzési Intézete 13 darab MLSZ Grassroots Alap tanfolyamot hirdet a 2024-es szezon őszi félévében a következő helyszíneken:

Közérdekű
Bozsik Egyesületi Program 2024-2025 - nevezési tájékoztató

2024-06-21 10:36:08

Bozsik Egyesületi Program 2024-2025 - nevezési tájékoztató

NEVEZÉS: 2024. június 24. (hétfő) 09:00 órától - július 05. (péntek) 24:00 óráig.

Értesítők, információk

Szponzorok